13. Rész

-Na jó, akkor mondjad, mire vársz?-néztem rá biztatóan.
     Elmosolyodott, s a kanapé felé vezetett. Na jó, akkor biztosan hosszú történet lesz, ha már leülve kell meghallgatnom. 
-Szóval, minden ott kezdődött, hogy hazaértünk a bulidról. Minden tökéletes volt, te örültél, mindenki jól szórakozott, én pedig örültem, hogy te örülsz. De egyetlen kérdés nem hagyott nyugodni: Ki smárolta le a húgomat és utána nem is jelentkezett. Az első gyanúsítottam Nándi volt, de ő egy másik történet miatt kiesett. A második Iván lett volna, de nem, ő nem lehetett. A harmadik gyanúsítottam Tomi volt-na itt leakadtam. Hogy Tomi??-Na, ez a gyanúm beigazolódott. Megkérdeztem és azt mondta, hogy eltaláltam. De az ég szerelmére! Tominak van csaja. Volt egy hosszabb vita köztünk, mert én el akartam mondani a lánynak, de ő ellenezte. Ez a vita tegnap verekedéssé fajult. Tudom, nem szokásom, nekiszöktem. Nem azért, mert annyira érdekelt, hogy a lány megtudja-e vagy sem, hanem azért, mert leribancozott téged. Igen, nekiestem, igen megvertem. De az a lány, Lilla is akkor kellett megjelenjen. Tomi mondta, hogy ő bizony nem tudja, hogy miért ütöttem meg, ő nem tett semmi rosszat. Ekkor jött ki belőlem minden. Megkérdeztem tőle, hogy neki az semmi, hogy leribancozza a húgomat, miután lesmárolja, miközben van barátnője. A csaj ezek után kiakadt, s ami a legérdekesebb, hogy nem Tomira, hanem rám. Most pedig azon agyalok, hogy végül is mért én vagyok a hibás? 
-Na jó, ez nekem sok-kértem pár percet a hallottak feldolgozására.-Szóval Tomi csókolt meg? Miközben neki van/volt csaja. Eddig oké, de miért rád haragszik az a Lilla?
-Fogalmam sincs. De még mindig szerelmes vagy abba, aki lesmárolt az erdőbe?-villantott rám egy gonosz vigyort.
-Ó, hadd csak el. Amúgy meg nem. Egy határozott nem.
-Akkor jó. 
     Felmentem a szobámba és gondolkodtam. Tomit nem bírtam és most még jobban utálom, de mégis szerelmes vagyok valakibe. De vajon kibe? Biztos, hogy nem Tomi az, Nándi sem lehet. Vajon Merlinnek lenne igaza és Ivánt szeretem? Nem, miket is hordok itt össze, az a srác teljesen összekevert, nem igaz amit mondott. Össze voltam zavarodva.
     Tudtam, hogy nincs erőm az egyedül üléshez és gondolkodáshoz. Ádám elment Bencéhez...ez így fura, hisz a bátyám egy olyan gyereknél van, aki utálja az öccsét, aki történetesen a legjobb haverom. Nándihoz nincs hangulatom, Merlin csak még jobban összezavarna, Iván kórházba van. Gondolkodtam, hogy kivel szórakozhatnák egyet. Ekkor felkaptam a mobilom és tárcsáztam. Két csengés után felvette Sárlott. Mondtam neki, hogy ha van kedve, akkor jöjjön át hozzám, ő pedig tíz perc múlva meg is jelent.
     Sokáig beszélgettünk mindenféléről: suli, barátok, régi sulim, buli.... De egyszer felmerült egy új téma:
-Mit mondott Merlin, kit szeretsz? Persze nem muszáj elmondanod, de kíváncsi vagyok-nézett rám kutyaszemekkel.
-Jó, elmondom, de senkinek se add tovább. Azt mondta, hogy Ivánt szeretem, pedig ez nem igaz. Ő csak egy nagyon jó barátom. Mint ahogy te, ő vagy Nándi is.
-Biztos, hogy nem érzel ennél többet Iván iránt?-gyilkos tekintettel meredtem rá.-Csak azért kérdem, mert Merlin nem szokott tévedni ilyesmibe. Nálam sem tévedett.
-Igen, biztos vagyok benne. Na és te kit szeretsz, hogy Merlin nem tévedett?
-Kettőt találhatsz.
-Öööö...Nándit?-félénken bólintott.-Te is jártál vele? Csak mert Iván azt mondta, hogy Nándor drága már mindenkivel járt az osztályból.
-Igen, de szakítottunk, mivel Nándi nem olyan, aki megállapodik egy lánynál.
-Hidd el, ha rájön, hogy szereted és ő is szeret, akkor képes megmaradni egy kapcsolatnál.
-Remélem. És azt is, hogy szeret.
-Szurkolok nektek.-mosolyogtam rá biztatóan.

Össze voltam zavarodva.

12. Rész

     "Na, ez is kiderült. Köztem és Nándi közt nem lesz soha semmi több a barátságnál. Én nem szeretem őt mint fiút, ő számomra csak egy jó barát, semmi több. De most mégis miért nem hagyhatott volna ki engem? Miért kellett rám hajtson? Félek, hogy ezzel tönkretette a barátságunkat." -Ilyen gondolatok árasztották el az agyamat reggel. Szombaton nincs látogatási lehetőség a kórházban, csak szigorúan családtagoknak, mint ahogy vasárnap is. Készítettem reggelit magamnak és a bátyámnak is, mert ha őt hagytam volna a konyha közelébe, akkor már nem tudom, hogy mi maradt volna meg a házból.
     Csendben ettünk, mindketten elgondolkodva. Eszembe jutott, hogy mióta ideköltöztünk, alig látom anyáékat. Hiába, mindkettőjüknek fontosabb a munka, mint a család. Emlékszem, hogy a karácsony sem volt számomra nagy ünnep, mert olyankor még kevesebbet láttam őket. 24.-én reggel mindig Ádámmal díszítettük fel a karácsonyfát és vártuk, hogy ígéretük szerint hazaérjenek estére, de sosem jöttek. Sokszor még éjjel háromig is vártuk őket, s néha eszükbe jutottunk és így felhívtak minket, hogy nem tudnak hazajönni. Én ilyenkor rendszerint sírva aludtam el, Ádám pedig nyugtatott. De ennek már pár éve vége. Már nem is reménykedünk, hogy a Karácsony estét velük tölthetjük.
    Lassan felálltam az asztaltól és vártam míg Ádám is végez, hogy elmoshassam az edényeket. Szokatlan volt az ő hallgatása. Neki általában annyit jár a szája, hogy már-már azt kívánom, hogy többé meg se szólaljon.
-Ádám, jól vagy?-néztem rá aggódva.
-Persze, miért is ne lennék jól?
-Mondjuk azért, mert már v'agy két órája meg sem szólaltál.
-Oké.. Nem, nem vagyok jól. De ezt a témát hanyagoljuk.
-Mért is? Te mért nem vagy őszinte velem, mikor én mindig mindent elmondok neked? Talán nem érdemlem meg? Lehet. De kérlek, legalább te ne hanyagolj el, ha már anyáék ezt teszik.
-Most hogy jönnek ide anyáék meg az elhanyagolás? Talán ezt lehet kikövetkeztetni abból, ha nem mondok el neked valamit? De komolyan, mintha te mindent elmondanál nekem.
-Igen, mindent elmondok. Ha tudsz valamit, amit nem mondtam el, akkor kérlek mond és bocsánatot kérek.
-Mit szólsz ehhez? Elmondtad nekem, hogy mi történt tegnap este? Nem, pedig kérdeztem, mert láttam rajtad hogy sík ideg vagy. Vagy elmondtad nekem, hogy Anna csesztet téged már az első napotok óta? Vagy azt, hogy félsz, félsz attól, hogy visszatér a betegséged? Nem, pedig ezek mind igazak, mármint az utolsó kettő, mert az elsőre még nem jöttem rá. Az Annás dolgot is mástól kell megtudjam? Akkor én miért mondanám el, hogy mi bajom van?
     Ez volt az a pont, ahol mindent megbántam. Mindent amit a bátyám fejéhez vágtam. Igaza volt. Több mindenről nem számoltam be neki, ő volt az őszintébb. Éreztem, ahogy végigcsordul egy könnycsepp az arcomon. Ezt az egyet még több millió követte. Ádám átölelt. Tudta, hogy igaza volt, de félretette büszkeségét, mert szükségem volt rá.
-Bocsájts meg-suttogtam a fülébe.-Igazad van. Nem áll jogomban kérdőre vonni téged.
-Nem baj, akkor is elmondom neked. Elég hosszú lesz, de hallgass végig, úgyis el kell mondjam valakinek. Te vagy az a valaki, mert benned bízom a legjobban. Amúgy is jogodban áll tudni, mert te is kötődsz a történethez, elég nagy mértékben.