11.Rész

     Három napig úgy jártam-keltem, mint egy zombi. Aki csak rám nézett, megijedett, vagy csak kinevetett (értsd 8.A). Tudtam, hogy a baleset az én hibám volt, mert én fejeltem ki a labdát az útra, tehát Iván is csak miattam került kórházba.
     Egy hosszú vizsgálat után, az orvos kijelentette, hogy életveszélyben van. Egy kicsit ledöbbentem, mert úgy fogalmazott, hogy már megint. Kicsit később kaptam észbe, hogy már szenvedett egy balesetet, kicsit több mint egy éve. A fiú életveszélyét az jelentette, hogy kómába került és az orvosok elég kevés esélyt adtak rá, hogy felébredjen. A nagyanyja is elég hamar beért a kórházba, miután neki is elmondták a fejleményeket az unokájáról, már ketten sírtunk. Azt nem engedték meg, hogy hiányozzak az iskolából, de viszont rám, Nándira, Sárlottra és Merlinre tekintettel voltak abból a szempontból, hogy nem feleltettek és dolgozatot sem kellett írnunk. A napjaink úgy teltek, hogy reggel bementünk a suliba, suli után pedig egyből a kórház felé vettük az irányt. Egyszerre csak egyikünk mehetett be Ivánhoz, így én voltam az első, a többiek pedig utánam, majd utoljára megint én mentem be. Mind egy-egy fél órát ültek bent, de mikor én visszamentem, akkor még három óráig bent voltam. 
     Harmadik nap már este nyolc körül volt, én pedig még mindig ott ültem, s Iván kezét fogtam, mikor hirtelen megmozdult. Gyorsan értesítettem az orvost, aki tíz perc múlva a kórteremben volt, de addigra már a fiú is felébredt. 
-Hol vagyok?-tette fel a kérdést, bár még eléggé kábult volt.
-A kórházba-feleltem, s megint patakzottak a könnyeim, de most már a boldogságtól.
-Hölgyem, lenne szíves magunkra hagyni, míg elvégzek Mr.Antalon pár vizsgálatot? Utána, természetesen visszajöhet.
     Gyorsan elhagytam a termet, majd vártam. Elég gyorsan végeztek, majd egész este beszéltem Ivánnal, aki úgy tűnik, a körülményekhez viszonyítva elég jó állapotba volt. Mikor megérkeztek a nagyszülei, én elmentem. 
     Pénteken délután, már beengedtek mind a négyünket Ivánhoz, így együtt röhögtünk és beszéltünk. Iván elárulta, hogy hétfőn kiengedik, de csak az azutáni héten mehet megint suliba. Vele együtt örültünk, majd este hétkor hazaindultunk, engem pedig Nándi kísért el. 
     Tudtam, hogy a szüleim és a bátyám is el vannak menve, apunak az egyik barátjához. Semmi kedvem nem volt egyedül ülni otthon, így behívtam Nándit, aki szívesen maradta és nézett meg velem egy horror filmet. A testvérem kilenckor jött haza (addigra már halálra unta magát), így Nándi elköszönt. Lekísértem a kapuhoz, de a szokásos két puszi búcsú helyett....megcsókolt. Kapott egy "kisebb" pofont, majd bocsánatot kért és elment. Éjjel megint Ádámnál aludtam, mert az ő közelsége teljesen megnyugtat. 

A sírás egyik pillanata...

10.Rész

     Hétfőn eléggé érdekes, de szomorú nap volt. Ami történt, arra nincsenek szavak. Akkor inkább kezdem az elején, mert ez így elég értelmetlen lenne.

     Reggel megszokottan, Ivánnal mentem iskolába. Érdeklődött, hogy tetszett-e az ajándéka, de én akkor még nem néztem meg. Először gondoltam, hogy azt hazudom neki, hogy igen, nagyon is tetszett, de annak mi értelme lenne? Inkább az igazság mellett döntöttem.

-Igazából, még nem néztem meg. De itt van most is nálam-emlékeztem vissza, hogy vasárnap becsaptam a táskámba.-Ha  gondolod, akár most is megnézhetem.

-Oké, úgy is érdekel az első reakciód.

     Kivettem az ajándékzacskót a táskámból és kihalásztam belőle egy dobozkát. A vörös bársonyszerű anyaggal bevont dobozon írt egy szót: "Neked!". Felnyitottam a tetejét és egy aranyos nyaklánc volt benne: egy fél szívecske, amin ennyit írt: "Best". Nagyon meglepődtem és csodák csodájára, kivörösödtem. Kitaláltam, hogy a lánc másik fele Ivánnál lehet (hát mondjátok, nem vagyok egy zseni??). A legjobb barátom nyakába ugrottam és adtam neki va'gy száz puszit.

-Basszus, Vali! Nyugi, nem kell megölni.

-Oké, oké. Köszi szépen! Egyszerűen imádom az ajándékodat.

-Akkor jó. Feltegyem neked?-kérdezte, én pedig bólintottam.

     Miután feltette a láncot a nyakamba, előhúzta a sajátját is a pólója alól. Amúgy minden óránk unalmasan telt, feleltem törciből, de tízes lett, úgyhogy aggodalomra semmi okom nem volt. Ám utolsó óra előtt furcsa érzés fogott el. Mintha valamilyen film hőse lennék, akinek hirtelen rossz megérzése támad. Ezt megemlítettem Sárlottnak is, de ő lerendezett ennyivel:

-Ez csak olyan képzelt előérzet, nem kell komolyan venni.

     Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Órák után még maradtunk egy kicsit a suli előtt. Nándi és Iván kellet maradjon még, mert csak suli után fél órával kezdődött a fociedzésük. Azzal szórakoztunk, hogy fejeltük egymás közt (Merlin nem volt velünk) Nándi focilabdáját, mikor egyszer csak jobban megfejeltem, a labda pedig az úton kötött ki. Iván utána szaladt, de egy kocsi elütötte. Csak egy fék hallatszott, utána pedig egy puffanás és egy hangos ordítás.

     Én fél másodperc múlva már bőgve ültem (vagy talán estem) le a járdára. Nándi is bőgött, ezt nem láttam, mert megfordult, de rázkódó vállai elárulták. Talán Sárlott maradt a legnyugodtabb, de neki is patakzottak a könnyei. Neki még maradt annyi ereje, hogy értesítse a mentőket, mert az autó vezetője tovább hajtott. 

     Öt perc elteltével már a helyszínen voltak a mentősök és Ivánt tették be éppen a mentős autóba. Az egyik közölte velünk, hogy egy valaki velük mehet a társaságunkból, a többiek pedig maradjanak a rendőrökkel, hogy kihallgassák. Gondoltam, hogy Nándi ragaszkodni fog hozzá, hogy ő menjen, de legnagyobb meglepettségemre kijelentette:

-Valéria megy.

     

Best Friends nyakláncunk

9.Rész

     Aznap éjjel, miután elmentek Sárlotték, nem tudtam aludni. Bámultam kifelé a szobám ablakán, s azon gondolkoztam, hogy talán mégis igaz, amit Merlin mondott. Gyorsan elűztem ezt a gondolatot, mert tudtam, hogy úgysem igaz. Már hogy is lennék szerelmes Ivánba? Elaludni nem tudtam, bármennyire is erőlködtem. Egyszeriben valami zajt hallottam a szembelevő szobából (a bátyámé). Hegyeztem a fülemet és hallottam, hogy beszélget valakivel. Ezt nem értettem, kivel lehet beszélnivalója éjjel háromkor (!!!)? Fogtam magam és átmentem a szobájába.

     Ádám az ágyán ült és babrálta a régi deszkámat, miközben valakinek nagyon magyarázott:

-Nem hiszem. Nekem nem mondott semmit, talán nem is látta. Fogalmam sincs, amúgy meg honnan tudod a számom-elhallgatott, míg valaki felelt neki.-Ja, vagy úgy. Figyi, nem tudom, de biztosan el fogja mondani nekem. Nyugi haver, értesítlek, ha már tudok valamit-megint elhallgatott.-Igen, ígérem. Csá!-tette le a telóját.

     Kicsit meglepődött, amikor meglátott engem az ajtóban, de azután mosolyra húzta a száját. Magához intett és láttam rajta, hogy tudja, miért nem alszok még. Leültem mellé és a vállába fúrtam az arcom. Jobb testvért nem is kívánhatnék magamnak.

-Rendben vagy?-kérdezte.-Mit mondott az a srác, hogy most nem tudsz aludni?

-Igen, jól vagyok. Elmondom, hogy mit mondott, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem adod tovább senkinek és ha elmondod, hogy kivel dumáltál ebben az órában.

-Ezt megdumáltuk, azon a részen kívül, hogy elmondom, hogy kivel beszéltem.

-Oké-tettem fel a kezem megadóan.-Azt mondta, hogy Ivánt szeretem, pedig ez nem igaz, ő csak a legjobb barátom.

-Biztos vagy-e ebben, Valéria?-tudtam, hogy komolyan kérdezi, mert nem becézgetett semmi képem, pedig általában "kicsi szöszi" vagyok neki, vagy "húgi". 

-Igen, teljes mértékben-válaszoltam, de érdekes módon elcsuklott a hangom. Mindegy, ezt betudtam annak, hogy késő van.

-Ha te mondod.

-Maradhatok itt?-jutott hirtelen eszembe az ötlet.

-Azt hittem arról már leszoktál, hogy velem aludj-nézett rám meglepettel.

-Ezt meg honnan veszed?

-Hát..Mondjuk onnan, hogy tavaly, mikor egyszer felajánlottam, akkor azt mondtad, hogy többé nem alszom veled, mert Luca szerint ez ciki.

-Ó, a francba! Milyen hülye is voltam akkoriban, hogy pont Lucára hallgattam. Pedig mondtad, hogy neked nem szimpatikus az a csaj. Na, akkor alhatok itt? Lécci.

-Persze, mindig szívesen fogadlak.

-Köszi. Imádlak-feküdtem le mellé. Az álom is gyorsan elnyomott, mindig is így volt ez a bátyám mellett. Olyan biztonságban éreztem magam, hogy azt nem lehet kimondani.

Igen, ezek mi volnánk, bár már ezer éves kép.

8.Rész

     A veszekedés Iván és Nándi közt még folytatódott egy darabig, bár nem sok értelmét láttam ennek a témának. Bár nekem sem éppen tetszett, hogy ennyien tudomást szereztek a szombat reggelről, de nem volt vészes, hisz úgyis csak a legjobb barátaim (milyen fura kimondani ezt, Lucán kívül más barátaim nem is voltak) látták. A képet elég hamar eltüntettük, nehogy Iván szívbajt kapjon, bár a gépemre átmentettem, de ez titok, neki nem kell megtudni (és másnak sem).
     Most, hogy megemlítettem Lucát: úgy tűnik, hogy elég hamar túl tette magát azon, hogy elköltöztünk. Láttam róla pár képet, amin két régi osztálytársammal pózol, és kiírta, hogy: "With my best friends". Na köszi. Még a szülinapom sem jutott az eszébe...Csak remélni tudom, hogy Ivánék nem lesznek ilyenek, de ki tudja, mit hoz még a sors.
     Visszatérve a jelenlegi barátaimhoz: vasárnap sokáig maradtak nálam és dumáltunk. Merlinről kiderült, hogy van egy titkos "képessége", ami abból áll, hogy tökéletes emberismerő, még soha életében nem hibázott, ha ránézett egy emberre és megállapított róla valamit. Mondjuk ezt be is bizonyította azzal, hogy kijelentette rólam:
-Te például Beatles, Oasis és Green Day fan vagy, de azért szereted Avril Lavigne és Avicii zenéit is-na itt akadtam le teljesen.
-Ezeket meg honnan találtad ki, talán azt is meg tudod mondani, hogy melyiktől mi a kedvenc számom?-röhögtem fel, az amúgy igaz kijelentése után.
-Persze: Beatles: Let it be, Oassis: Wonderwall, Green Day: Wake me up when september ends, Avril Lavigne: Skater Boy, Avicii: Hey Brother. Talán tévedek?
-Nem, nem tévedsz, de ez nem lehetséges dolog. Ennyit még  Ádám sem tud rólam, fogadjunk, azt sem tudta, hogy szeretem a Green Day-t.
-Tényleg nem tudtam, hogy szeretsz normális zenéket is-ez az ő nyelvén azt jelenti, hogy Green Day számokat, tudni kell a tesómról, hogy hatalmas rajongó.
-Még mondj valamit rólam, valamit, ami egyáltalán nem egyértelmű.-kértem Merlint.
-Oké. Lássuk csak...Az megfelel, hogy szerelmes vagy? Vagy azt is kijelentsem, hogy kibe?
-Oké, egy: ez igaz, de talán le lehet olvasni a pofámról, mert bár nem vörösödök el gyakran, de azért most az egekben járok, a szerelem miatt. Kettő: nem tudhatod, hogy kit szeretek, mert én sem tudom. Három: ha tudnád is, nem mondanád ki hangosan.
-Az első talán igaz, de a másodikat nem lehet annak nevezni, mert nem az az igazság, hogy nem tudod, hanem az, hogy tagadod saját magadnak is, de a harmadikban igazad van megint, mert nem szoktam mások titkát elárulni.
-De én azt szeretem, aki szombat éjjel megcsókolt, bár nem tudom ki ő-szaladt ki a számon.
     Na, erre mind a négyen (hisz Ádám már hallotta) sokkot kaptak, mind meglepetten tűntek a hír hallatán. Erre biztos, hogy nem számított egyikük sem, s már gondoltam, hogy ezzel keresztbe húztam Merlin számításait. De nem lett igazam:
-Jó, de ezt csak így gondolod, pedig az igazság teljesen egyéb, hacsak a két személy nem ugyanaz. Mármint aki szombat este lesmárolt és akit szeretsz, de nem tudod magadnak bevallani.
-Na és ki az, ha már ilyen felvilágosított vagy?
-Ezt inkább csak neked mondanám el, s te dönthetsz, hogy tovább adod-e, vagy megtartod magadnak.
-Jó, gyere ki az ajtó elé.
     Kimentünk, de nem akart megszólalni. Megböktem, arra utalva, hogy mondjon már valamit. Ő pedig vette az adást és halkan, hogy az ajtómon keresztül hallgatózók meg ne hallják, közölte:
-Ivánba vagy szerelmes.
-Te megőrültél! Most komolyan, pont őt hozod fel? Mi csak barátok vagyunk. B-A-R-Á-T-O-K-betűztem el neki.
     Elhiszem, hogy sok mindenre rá tud jönni az ember egyetlen pillantásából, de ez nem volt igaz. Iván csak a barátom, semmi több.