9.Rész

     Aznap éjjel, miután elmentek Sárlotték, nem tudtam aludni. Bámultam kifelé a szobám ablakán, s azon gondolkoztam, hogy talán mégis igaz, amit Merlin mondott. Gyorsan elűztem ezt a gondolatot, mert tudtam, hogy úgysem igaz. Már hogy is lennék szerelmes Ivánba? Elaludni nem tudtam, bármennyire is erőlködtem. Egyszeriben valami zajt hallottam a szembelevő szobából (a bátyámé). Hegyeztem a fülemet és hallottam, hogy beszélget valakivel. Ezt nem értettem, kivel lehet beszélnivalója éjjel háromkor (!!!)? Fogtam magam és átmentem a szobájába.

     Ádám az ágyán ült és babrálta a régi deszkámat, miközben valakinek nagyon magyarázott:

-Nem hiszem. Nekem nem mondott semmit, talán nem is látta. Fogalmam sincs, amúgy meg honnan tudod a számom-elhallgatott, míg valaki felelt neki.-Ja, vagy úgy. Figyi, nem tudom, de biztosan el fogja mondani nekem. Nyugi haver, értesítlek, ha már tudok valamit-megint elhallgatott.-Igen, ígérem. Csá!-tette le a telóját.

     Kicsit meglepődött, amikor meglátott engem az ajtóban, de azután mosolyra húzta a száját. Magához intett és láttam rajta, hogy tudja, miért nem alszok még. Leültem mellé és a vállába fúrtam az arcom. Jobb testvért nem is kívánhatnék magamnak.

-Rendben vagy?-kérdezte.-Mit mondott az a srác, hogy most nem tudsz aludni?

-Igen, jól vagyok. Elmondom, hogy mit mondott, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem adod tovább senkinek és ha elmondod, hogy kivel dumáltál ebben az órában.

-Ezt megdumáltuk, azon a részen kívül, hogy elmondom, hogy kivel beszéltem.

-Oké-tettem fel a kezem megadóan.-Azt mondta, hogy Ivánt szeretem, pedig ez nem igaz, ő csak a legjobb barátom.

-Biztos vagy-e ebben, Valéria?-tudtam, hogy komolyan kérdezi, mert nem becézgetett semmi képem, pedig általában "kicsi szöszi" vagyok neki, vagy "húgi". 

-Igen, teljes mértékben-válaszoltam, de érdekes módon elcsuklott a hangom. Mindegy, ezt betudtam annak, hogy késő van.

-Ha te mondod.

-Maradhatok itt?-jutott hirtelen eszembe az ötlet.

-Azt hittem arról már leszoktál, hogy velem aludj-nézett rám meglepettel.

-Ezt meg honnan veszed?

-Hát..Mondjuk onnan, hogy tavaly, mikor egyszer felajánlottam, akkor azt mondtad, hogy többé nem alszom veled, mert Luca szerint ez ciki.

-Ó, a francba! Milyen hülye is voltam akkoriban, hogy pont Lucára hallgattam. Pedig mondtad, hogy neked nem szimpatikus az a csaj. Na, akkor alhatok itt? Lécci.

-Persze, mindig szívesen fogadlak.

-Köszi. Imádlak-feküdtem le mellé. Az álom is gyorsan elnyomott, mindig is így volt ez a bátyám mellett. Olyan biztonságban éreztem magam, hogy azt nem lehet kimondani.

Igen, ezek mi volnánk, bár már ezer éves kép.