16.Rész

     Másnap reggel Iván mellett ébredtem, aki még gondtalanul aludt. Kinézetem az ablakon és megcsodáltam a tájat. A szobám melletti fáról csak úgy hullottak a levelek. Kétségtelen, ősz közepén járunk. Ettől függetlenül nincs semmi bajom az ősszel. Szeretem, a második kedvenc évszakom, egyenesen a tél után. Szeretem az esőt, meg a havat. Sokkal jobb mint a nap. Mondjuk, mit vár az ember valakitől, akinek nap allergiája van? Utálom, hogy nyáron és késő tavasszal nem ülhetek tíz percnél többet a napon, anélkül, hogy ne telnének meg a bőröm azon területei, amelyeket közvetlenül éri a nap piros pöttyöcskékkel, amik egyre sűrűbbek lesznek, majd egy nagy piros folttá alakulnak. Ja, hogy el ne felejtsem, még viszketnek is. De ilyen az én szerencsém. Tovább néztem a borús eget, amelyből hamarosan szakadni kezdett az eső, ezzel
felvidítva engem. Tudom, fura vagyok, de nem érdekel. Akik szeretnek, azok így is szeretnek, ha meg nem tetszik valakinek, akkor el lehet húzni a közelemből.
     Ha már szeretetről beszélünk: abban a pillanatba berontott a szobámba Alex. Kérdőn és dühösen néztem rá. Érdekelt is, meg nem is, hogy mit akar. Nem is kellett sokáig várnom, míg kibökte, hogy mit akar.
-Ahm... Valéria! Ádám felszívódott, szóval kénytelen vagyok tőled megkérdezni, hogy hol találom a sulit. Anyuék azt mondták, hogy beszéltek az igazgatóval és hogy menjek be még ma hozzá, hogy holnap normálisan tudjak kezdeni itt.
-Na, idefigyelj tökfej! Elkísérlek én a sulihoz, de hogy tudd, ez oltári nagy szívesség tőlem és még egyszer nem részesítelek benne. Úgyis, ha már véglegesen hazajöttél, akkor valahogy meg kell legyek melletted, mert egy házban lakunk. Ez nem miattad van, hanem azért, mert ha örökké miattad mérgelődnék, akkor a saját és a barátaim napját rontanám el. Ennyi, most pedig fáradj ki, hogy felöltözhessek, te baromarc.
-Igen, azok a kedves becenevek, három éve nem maradnak el-nosztalgiázott.-Bárcsak tudnám, hogy mit tettem. De ha te mocsok vagy velem, akkor én is kénytelen vagyok az lenni.
-Kuss seggfej, vagy nem segítek-mondtam, ő pedig megadóan kiment.
     El sem hiszem, hogy nem tudja, hogy mit tett. Hogy rohadna meg a kis szemétláda. Meg kell nyugodjak, nem folytathatom így, mert akkor ideg összeroppanást kapok pár nap alatt. Mindegy is, fel kell költenem Ivánt, mert egyedül nem fogok az iskoláig menni ezzel a döggel.
-Iván!-ráztam fel.
-Mi van? Még csak kilenc az óra! Nem aludhatnék még?
-Kelj fel Csipkerózsika, mert most hazamész, átöltözöl és elkísérsz engem és Alexet a sulihoz.
-Miért is lennék ilyen kedves, mikor esik az eső?-nézett rám értetlenül.

Az új deszkám, Ádámtól.

-Mert a legjobb barátom vagy-majd mikor láttam, hogy nem találja kielégítőnek a választ, hozzátettem-És mert lehet a másik mellé még egy kívánságod.
-Rendben, tíz perc és itt vagyok a deszkámmal.
     Tíz perc nekem is elég volt a készüléshez. A deszkám kivettem az ágyam alól és szóltam Alex-nek, hogy ha kész van, akkor dugja le a képét a nappaliba. Ivánnal már kerek tizenöt perce vártunk, mikor drágalátos ikertestvérem megtalálta a lefelé vezető utat. Én és legjobb barátom gyorsan felkaptuk a bőrdzsekinket és indultunk volna, mikor Alex megszólalt:
-Nincs egy plusz esernyőtök? Az enyém Angliában maradt.
     Ránéztünk, majd egyszerre röhögtük el magunkat. Tudom, gonoszság, de Alex-ről van szó, szóval egyáltalán nem bántam.
-Most meg mit röhögtök? Mit mondtam?
-Tudod, itt senkit sem érdekel egy kis eső. Nem vagyunk vattacukorból, hogy elolvadjunk-felelte Iván.
-Tudjátok, egy színésznek mindig ügyelnie kell a megjelenésre. Nem állhatok az igazgató elé csuromvizesen.
-Tudod Alex, már nem egy művészsuliban vagy, ami egyenlő azzal is, hogy nem vagy már színész. Sajnálom,
hogy ezt nekem kell közölnöm veled, de itt senki sem fog művészként bánni veled. Nekünk meg nincs is ernyőnk, szóval nincs mit adjunk-tájékoztattam őt.
-Jó, akkor induljunk.
     Elindultunk, s mivel nem nagyon bírom Alex-et, bólintottam Ivánnak, hogy húzzunk bele. Szaladjon csak a drága, ha nincs deszkája. Alex alig bírta a tempót, de azért is gyorsítottunk, hogy kínozhassam. Lehet, hogy Iván nem találta ezt helyesnek, de nem tette szóvá és ő is mellettem haladt. Mire a sulihoz érkeztünk, elállt az eső is. Én bementem Árpádi igazgatóhoz Alex-el. A diri régi ismerősként fogadott. Igen, ez történik, ha beszólsz Annának a tanárok előtt....meg ha megpofozod Annát.....meg ha összeverekedsz a csatlósaival....meg ha beszólsz a történelem, meg a polgári tanárnőknek.
-Á, Valéria! Rég nem láttalak...talán pénteken voltál itt utoljára?
-Nem, csütörtökön, mikor felpofoztam Annát. Ja, de nem. Pénteken is voltam, mert volt történelmünk-mondtam halál nyugodtan.
-Igen. Ádámmal nincs ennyi gondom. Remélem, hogy veled sem lesz Alex.
-Dehogy lesz Igazgató úr. Hiába vagyunk ikrek. Én sokkal neveltebb vagyok.
-Rendben. Az Á osztályban sokkal kevesebben vannak, de tekintettel arra, hogy családtagok vagytok, kénytelen vagyok téged is a C-be tenni.
-Csak azt ne diri bá!-mondtam neki "művelten"- Ne tessék ezt mellém kényszeríteni.
-Sajnálom, de a szüleitek kérésére teszem. Amúgy meg lehetnél kicsit kultúráltabb is. Ha nem moderálod a viselkedésed, Valéria, kénytelen leszek pár jeggyel lehúzni a magaviseletedet.
     A szavai mélyen érintettek, mert a szüleim kinyínának, ha lehúznák a magaviseleti jegyemet, úgyhogy hallgattam. Az igazgató csak mondott és mondott Alex-nek, mikor pedig végre befejezte, lehajtott fejjel távoztam az irodájából. Iván látta, hogy megint elment a kedvem, pedig mindig jókedvű vagyok, ha borús/esős idő van.
-Hé szöszi, jól vagy?-mire csak megráztam a fejem-Tettél valamit vele te barom?-nézett automatikusan Alex-re.
-Nem. Nem tett ő semmit, most az egyszer. A diri azt mondta, hogy ha nem lesz jobb a viselkedésem, akkor lehúzza a magaviseletem. Légyszi Iván, legközelebb fogj vissza, ha Anna kiakaszt.
-Rendben-nézett rám komolyan.
     Nem volt kedvem a deszkámra állni, úgyhogy csendben baktattunk haza hárman, mikor újra eleredt az eső. Nem érdekelt, hogy esetleg a két srác hülyének néz, megálltam. Megálltam és hátraengedtem a fejem, hagyva, hogy az eső egyenesen az arcomba essen. Megbűvölve néztem a felém közeledő cseppeket és jól éreztem magam. Boldog voltam. Örültem az új barátimnak, a világ legjobb bátyának, és bár ezt hangosan sosem vallanám be, de annak is, hogy Alex itthon van.

15.Rész

     Visszamentem a szobámba, teljesen megfeledkezve arról, hogy Iván bármelyik percben itt lehet. A kezembe vettem a jelenleg olvasott könyvem, s csak faltam a sorokat. Körülbelül tíz perce olvashattam, mikor felnéztem a könyvem lapjaiból. Iván állt az ajtómnak támaszkodva és szórakozottan figyelt engem.
-Mióta vagy itt?-néztem rá-Egyáltalán hogy jöttél be? Bezártam a bejárati ajtót.
-Igen, a csengőt meg nem hallottad meg, szóval megengedtem magamnak, hogy elkérjem a tesód kulcsát. Bár nem szívesen megyek be Bencéhez, de ezt is megkockáztattam. Amúgy meg öt perce nézlek, de jól belemerültél a....-kikapta a könyvet a kezemből, s megnézte a címét-Smaragdzöldbe. Istenem, még a neve is fura, hogy tudsz ilyesmiket olvasni?
-Kérlek szépen, ez egy csodálatos könyv. Bár csak létezne Gideon és én lehetnék Gwenn...-ábrándoztam.
-Akarom én tudni, hogy kik ők? Ne is mond, kitalálom. Gwen a főszereplő lány, Gideon pedig-itt idézőjeleket rajzolt a levegőbe- a szépfiú. Eltaláltam?
-Ja, de nyugi, nem teljesen romantikus könyv, bár nem is sok hiányzik...
-Na, erre sem voltam kíváncsi. Egyébként, eszedbe jutott a kívánságod? Még van pontosan hat órád.
-Nem, fogalmam sincs, mi legyen az, de megoldom én.
     Hirtelen ötlettől vezérelve, Iván megfogta az egyik párnám és ütni kezdett vele. Ennyi kellett és egy jó párnacsatába kezdtünk, ami igen szórakoztató volt számunkra.

     Ekkor megszólalt a csengő. Gondolkoztam, hogy ki lehet az, de rájöttem, hogy ha Ádám kulcsa Ivánnál van, akkor neki nincs mivel bejönnie. Ergo, csak ő lehet az. Rohantam is ajtót nyitni, Iván pedig jött utánam. Ajtót nyitottam, bárcsak ne tettem volna. Ő állt ott. Ő, akiről nem beszélek. Ő, akit az évek során megutáltam. Ő, teljes életnagyságban. Nem tudtam, hogy hogy reagáljak. A szavak csak úgy elhagyták a számat, nem gondolkodtam. Az egész semmilyen kapcsolatban nem állt az agyammal.
-Te meg mi a faszt keresel itt?-néztem rá és a szemeim villámokat szórtak.
-Tudtommal itt lakom, bár még nem láttam ezt a házat. De te megerősítetted a tényt. Örülök a meleg fogadtatásnak húgi. 
-Te csak ne szólíts húginak. Alex, miért vagy itt? Anglia nem elég jó neked? Vagy onnan is kitették azt a beképzelt fejedet, mert baszott nagy helyet foglalt?
-Úgy szólítlak ahogy akarlak. Hazajöttem és nem, nem rakták ki a képem. Végül pedig, a te képed nagyobb mint az enyém.
     Fújtattam egyet, majd beengedtem a három bőröndöt hurcoló Alex-et és a meghökkent Ivánra néztem. Nem tudtam, hogy magyarázzam ki ezt. Végül az igazság mellett döntöttem, mert nem tudhattam, hogy meddig marad a fiú.
-Iván, ez-mutattam Alex-re- a seggfej az ikertesóm, Alex. Angliában él, bentlakásos suliban,s művészsuliba jár. A kibaszott pofáját pedig csak nyaranta kell látnom, egyetlen hónapig. Idén szerencsére valami fesztiválon volt a hülyéje, szóval nem jött haza. De hogy most mi a fenét keres itt, azt nem tudom. Csak azt remélem, hogy minél előbb visszamegy a rohadt koleszébe, bár ahogy elnézem, minden holmiját hazahozta-mondtam ki egy szuszra.
-Na mi van Valéria, nem is beszéltél rólam a pasidnak? Nem szép dolog. Megbánod még ezt. Amúgy meg csak hogy örülj, véglegesen jöttem haza.
     Nem is foglalkoztam a megjegyzésivel, csak intettem a fejemmel Ivánnak, hogy menjünk vissza a szobámba. A lépcsőről pedig Iván visszaszólt:
-Én a legjobb barátja vagyok te idióta. Amúgy meg biztosíthatlak, hogy Valinak nincs nagy képe.
-Köszi-súgtam oda neki. Örültem, hogy megvédett. Nem is kívánhattam volna magamnak jobb barátot.
-Most muszáj felhívnom Ádámot. Bocsi.-tárcsáztam a számot.
-Haló. Mi a gond?
-Alex a gond. Itt van. Gyere haza, az ajtó nyitva van, nem zártam vissza.
-Máris ott vagyok. Remélem, hogy azért nem voltál túl szemét vele.
-Hát...De igen. Bocsi, de tudod, hogy ezt hozza ki belőlem. Gyűlölöm őt.
-Dehogy gyűlölöd, csak haragszol rám.
-Mindegy, gyere még az előtt, mielőtt hozzám jön, hogy mutassam meg a szobáját. Elegem volt belőle egy időre.
-Jó, jövök.
     Az ágyamra néztem. Nem járt jól. Teli s tele volt tollakkal, amelyek a párnákból hullottak ki. Nekiálltam takarítani, amiben Iván szó nélkül segített. Nem szóltam hozzá és ő se hozzám. Éreztem, hogy tudja, hogy
nem vagyok beszélős hangulatomban. Gondolatban nagyon hálás voltam neki, amiért nem kezdett el faggatni Alex-ről és arról, hogy voltaképpen mi is a bajom vele. Tudtam, hogy hamarosan úgyis meg fogja kérdezni, vagy legalábbis utalni fog rá, de még nem voltam kész arra, hogy elmondjam ezt neki. Ádámon kívül még senkinek sem beszéltem az egészről. A szüleink előtt pedig kénytelen vagyok jó arcot vágni az ikertesómhoz. Hiába, ha van egy kedvenc a családban, akkor a többi gyerek csak a szülők háta mögött utálhatja azt. De azért ne értsetek félre: nem vagyok féltékeny Alex-ra. Sokkal de sokkal komolyabb a dolog, legalábbis az én szemszögemből. Ádám azt mondja, hogy meg kéne bocsájtanom neki, de nem tudok, egyszerűen nem megy. 
-Hé!-lépett be a szobába Ádám-Ugye jól vagy? Csak szólok, hogy Alex a szobájában van, nem fog zavarni téged. Én még mindig azt mondom, hogy lépj túl az ügyön, nem akkora tragédia. Csak tájékoztatni akartalak.
-Köszi-néztem a bátyámra-Nem, nem vagyok jól és számomra igenis tragédia volt.
-Iván!-nézett rá Ádám-Most nem rám van szüksége. Itt maradnál éjjelre?-majd látva Iván elgondolkodott képét, hozzátette-Anyáék éjjel egykor jönnek haza, egyenesen mennek lefeküdni és reggel hatkor elmennek. Nem fognak meglátni, nem érdekli, hogy mi van velünk, csak Alexhez fognak bemenni reggel. 
-Jó, maradok, ha a nagyi belegyezik, ami nem lesz nehéz. 
-Ügyelj a húgomra! Egy igaz barátra van most szüksége, legyél az.
-Hahó, én is itt vagyok!
-Ja, tényleg, bocsi.... Na mindegy, tíz óra, jó éjt!
-Jó éjt!-mondtuk egyszerre Ivánnal.
     Iván öt perc alatt lerendezte az ügyet a nagyijával, anélkül, hogy bármit szólt volna az ikertestvéremről. Azt hiszem, hogy a néni kedvel engem és úgy tűnik, hogy Iván csak annyit kellet mondjon rólam, hogy nem vagyok túl jól. Meg a nagyija aggódását megelőzve hozzátegye, hogy csak lelkileg nem vagyok jól és meg is engedte neki, hogy nálam maradjon. Örültem, hogy ott van. Persze egyből felajánlotta, hogy a földön alszik, amire én közöltem vele, hogy meg van húzatva és betessékeltem magam mellé. Átölelt és éjfélkor megszólalt:
-Mi a kívánságod?
-Az, hogy holnap kívánj te valamit, mert megérdemled-nem válaszolt, csak még jobban átölelt, nekem meg mosolyra húzódott a szám.

14.Rész

     Hétfőn Ivánt hazaengedték a kórházból és a hetet nála töltöttük. Suliba nem jöhetett, tehát míg mi suliba voltunk, addig ő otthon zsörtölt a nagyanyjának. Annyira nem tudtam sajnálni, mert ő otthon ülhetett, míg mi szenvedtünk az iskolában. Mondjuk, nem panaszkodhatok, mert míg mások rémes jegyeket kaptak a dolgozatokra, addig én még mindig tízesre állok mindenből, kivéve a polgárit és a történelmet.
     Szombaton elmentünk mekizni, az egész osztály, senki nem maradt ki, pedig nem éppen vagyunk az a jó közösség. Később kedvem támadt bemenni pár boltba. Na nem mintha szeretnék vásárolni, de kellett pár új cucc, meg egy ruha, mivel két hét múlva esküvőre kell mennünk. Mintha nem lenne jobb dolgom. De lényeg a lényeg, mikor indultunk volna haza, eszembe jutott, s megállítottam a mi kis ötösünket.
-Na jó, ki jön velem vásárolni-nem reagáltak rosszul, s ez fura volt, így hozzátettem-Ruhákat.
-Nem én!-jött a válasz egyszerre három embertől. Kösz Nándi, Merlin és Sárlott.
-Komolyan? Sárlott, lány vagy-néztem rá kérdőn.
-Attól még utálok vásárolni, s úgy tudtam, te is.
-Igen, de muszáj egy ruha az unokatesóm esküvőjére..... Iván, te jössz?-néztem az utolsó reményemre.
-Ahm....Legyen-adta meg magát.
-Én is úgy gondoltam. Akkor gyere!-indultam el.-Sárlott, Merlin, Nándi, nektek cső!
-Sziasztok!-válaszolták ők.
     Öt üzletbe voltunk már én pedig felpakoltam jó pár új pólót meg gatyát, még egy új teniszcipőt is vettem, de ruhát nem kaptam. A következő boltban szebbnél szebb ruhák voltak, de nekem annyira nem jöttek be, mert a ruhák olyanok számomra mint a rémálom, főleg ha fel is kell vennem őket. Iván már szemmel láthatóan ki volt akadva a sok bolttól, de túl rendes ő ahhoz, hogy beszóljon. Idegesen megálltam előtte:
-Na jó, lássuk be, hogy ez reménytelen. Én nem bírom a ruhákat, mert szarul állnak nekem, te pedig már halálra untad magad. Feladom, menjünk.
-Most komolyan Vali? Mégis hogy mondhatod, hogy nem állnak jól a ruhák neked, ha még egyet sem próbáltál fel?-nézett rám kérdőn.
-Nem hiszel nekem? Bebizonyítom! Válassz egyet, mindegy, hogy melyiket.

     Hátat fordított nekem, s ruha keresésre indult. Már tíz perce nem láttam őt sehol. Felmerült a gondolataimban, hogy otthagyott. Már épp hívni akartam, mikor egy lélegzetelállító kék ruhával tért vissza. Bár kifejezetten gyűlölök bármiféle ruhát, ebbe első perctől fogva beleszerettem. Felpróbáltam, de nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e. Nem vagyok szakértő ruhákban, ezért gondoltam, hogy kikérem Iván véleményét is, így kinyitottam a próbafülke ajtaját.
-Hű!-ennyit tudott elsőre kinyögni.
-Ennyire béna?-néztem rá reményt vesztve.
-Nem, sőt, csodásan nézel ki! Még hogy nem áll neked jól egy ruha sem! De figyelmeztetlek, hogy nem húzhatsz melléje converse-t-nézett rám halál komolyan.
-Hogy lehetsz ennyire szemét? Azt hiszed, hogy csak tenisz meg deszkás cipőben tudok járni?-röhögtem a szemébe.-Nem, magassarkút veszek.
-Te, magassarkúban? Na nem, ez lehetetlennek tűnik. Fogadjunk, hogy nem is tudnál benne járni.
-Oké, miben fogadunk?-tudtam, hogy ezt a  meccset én nyerem, de nem állt szándékomba közölni vele, hogy otthon van három magassarkú cipőm, na meg azt sem, hogy volt egy korszakom, mikor csak azokban voltam hajlandó járni.
-Mondjuk...Aki megnyeri a fogadást, az teljesít a másiknak egy teljesíthető kívánságot. Megbeszéltük?
-Aham...-feleltem, már azon tűnődve, hogy mit fogok kívánni.
     Megvettük a ruhát, majd átmentünk a cipős boltba. Nézelődtem, mert nekem kék magassarkú kellett. Aztán találtam egyet, aminek, mint később megtudtam (otthon lemértem), tizenhárom centis sarka volt. Iván közben keresgélt nekem, de megállítottam.
-Ez a tökéletes-mutattam a kezemben tartott cipőre.
-Szerintem is, de csak ha tudsz is járni benne-mosolygott rám szemtelenül.
     Bizonyításképpen felvettem a cipőt, majd körbementem vele. Nem esett nehezemre, sőt, élveztem. Megálltam Iván előtt, akinél még a tizenhárom centis sarokban is kisebb voltam (hát igen, ő és a 185 centis magassága.... pff, kicsi vagyok mellette, 170 centis létemre).
     Megvettem a cipőt, majd indultunk volna haza. Volna. Igen, elsétáltunk egy könyvesbolt előtt. Ennyi kellett nekem, muszáj volt új könyveket vennem.
-Iváááán-nyújtottam el lányosan az "á"-t.
-Jó, kapsz 20 percet. Annál többet nem birok ki könyvek közt.
-Köszi!-adtam neki egy puszit, s már az üzletben is voltam.
     Tizenöt perc múlva (megsajnáltam Ivánt, na) öt könyvel mentem ki. Elég nehéz volt vinni a ruhát is, meg a könyveket is, de szerencsémre Iván észrevette ezt. Igen, néha jó lánynak lenni. Muhahaha!
-Add a könyveket!-nézett rám, én pedig nem ellenkeztem.
-Úgy ügyelj rájuk, hogy ha valami bajuk lesz, te halott ember vagy-figyelmeztettem.
-Jó-jó-mosolygott rám.-Nem hittem volna, hogy bármire is ennyire ügyelsz, hogyha egyszer rendetlen a szobád, meg deszkázol, s nem hidegen hagy bármilyen horzsolás, meg ütés. Ja és nem nagyon izgat az sem, ha összemocskolod magad. De, mindenkinek megvan a gyenge pontja.
-Kuss legyen Arni!-tudtam, hogy idegesíti, ha a második nevét használom, ami történetesen az Arnold-Ha ezt elkotyogod Nándinak, én esküszöm, hogy megfojtlak akár egy csepp vízben is.
-Nem áll szándékomban elmondani, kivéve, ha nyomós okot adsz rá.
-Nem fogok, amúgy meg nem felejtettem el a fogadást.
-Ja, hogy az.... Na jó, mit akarsz?-nézett rám komolyan.
-Még nem tudom, meddig adsz haladékot?-kérdeztem, remélve, hogy lesz időm kitalálni valami jót.
-Estig.....éjfélig.
     Utunk további részét csendben tettük meg. Én a kívánságomon agyaltam, ő pedig nem tudom min. Mikor a házunk elé értünk, megkérdeztem, hogy bejön-e. Azt mondta, hogy persze, de előbb hazamegy s átöltözik.
Én beléptem a teljesen üres házba. Anyáék munkában (bár nem lenne muszáj, de mit várok két munkamániástól?), a tesóm pedig biztosan Ivánéknál van, vagyis pontosabban Bencénél, akivel legjobb haverok lettek. Úgy tűnik, hogy valami kapcsolat van a Tóth meg az Antal testvérek közt. Mentem, s betettem a ruhát a szekrényembe, a könyveket pedig a "kuckómba". A kuckó annyiból áll, hogy a szobám mellett van, majdnem akkora mint a szobám és mind a négy falon könyvespolcok vannak. Egészen a plafonig. Itt csakis az én könyveim vannak. Mondjuk ebben az is közrejátszik, hogy a családom többi tagja utál olvasni. A szoba közepén pedig egy asztal van, körülötte négy babzsákfotellel.

A "kuckó" egyik fala, az sem teljesen.