14.Rész

     Hétfőn Ivánt hazaengedték a kórházból és a hetet nála töltöttük. Suliba nem jöhetett, tehát míg mi suliba voltunk, addig ő otthon zsörtölt a nagyanyjának. Annyira nem tudtam sajnálni, mert ő otthon ülhetett, míg mi szenvedtünk az iskolában. Mondjuk, nem panaszkodhatok, mert míg mások rémes jegyeket kaptak a dolgozatokra, addig én még mindig tízesre állok mindenből, kivéve a polgárit és a történelmet.
     Szombaton elmentünk mekizni, az egész osztály, senki nem maradt ki, pedig nem éppen vagyunk az a jó közösség. Később kedvem támadt bemenni pár boltba. Na nem mintha szeretnék vásárolni, de kellett pár új cucc, meg egy ruha, mivel két hét múlva esküvőre kell mennünk. Mintha nem lenne jobb dolgom. De lényeg a lényeg, mikor indultunk volna haza, eszembe jutott, s megállítottam a mi kis ötösünket.
-Na jó, ki jön velem vásárolni-nem reagáltak rosszul, s ez fura volt, így hozzátettem-Ruhákat.
-Nem én!-jött a válasz egyszerre három embertől. Kösz Nándi, Merlin és Sárlott.
-Komolyan? Sárlott, lány vagy-néztem rá kérdőn.
-Attól még utálok vásárolni, s úgy tudtam, te is.
-Igen, de muszáj egy ruha az unokatesóm esküvőjére..... Iván, te jössz?-néztem az utolsó reményemre.
-Ahm....Legyen-adta meg magát.
-Én is úgy gondoltam. Akkor gyere!-indultam el.-Sárlott, Merlin, Nándi, nektek cső!
-Sziasztok!-válaszolták ők.
     Öt üzletbe voltunk már én pedig felpakoltam jó pár új pólót meg gatyát, még egy új teniszcipőt is vettem, de ruhát nem kaptam. A következő boltban szebbnél szebb ruhák voltak, de nekem annyira nem jöttek be, mert a ruhák olyanok számomra mint a rémálom, főleg ha fel is kell vennem őket. Iván már szemmel láthatóan ki volt akadva a sok bolttól, de túl rendes ő ahhoz, hogy beszóljon. Idegesen megálltam előtte:
-Na jó, lássuk be, hogy ez reménytelen. Én nem bírom a ruhákat, mert szarul állnak nekem, te pedig már halálra untad magad. Feladom, menjünk.
-Most komolyan Vali? Mégis hogy mondhatod, hogy nem állnak jól a ruhák neked, ha még egyet sem próbáltál fel?-nézett rám kérdőn.
-Nem hiszel nekem? Bebizonyítom! Válassz egyet, mindegy, hogy melyiket.

     Hátat fordított nekem, s ruha keresésre indult. Már tíz perce nem láttam őt sehol. Felmerült a gondolataimban, hogy otthagyott. Már épp hívni akartam, mikor egy lélegzetelállító kék ruhával tért vissza. Bár kifejezetten gyűlölök bármiféle ruhát, ebbe első perctől fogva beleszerettem. Felpróbáltam, de nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e. Nem vagyok szakértő ruhákban, ezért gondoltam, hogy kikérem Iván véleményét is, így kinyitottam a próbafülke ajtaját.
-Hű!-ennyit tudott elsőre kinyögni.
-Ennyire béna?-néztem rá reményt vesztve.
-Nem, sőt, csodásan nézel ki! Még hogy nem áll neked jól egy ruha sem! De figyelmeztetlek, hogy nem húzhatsz melléje converse-t-nézett rám halál komolyan.
-Hogy lehetsz ennyire szemét? Azt hiszed, hogy csak tenisz meg deszkás cipőben tudok járni?-röhögtem a szemébe.-Nem, magassarkút veszek.
-Te, magassarkúban? Na nem, ez lehetetlennek tűnik. Fogadjunk, hogy nem is tudnál benne járni.
-Oké, miben fogadunk?-tudtam, hogy ezt a  meccset én nyerem, de nem állt szándékomba közölni vele, hogy otthon van három magassarkú cipőm, na meg azt sem, hogy volt egy korszakom, mikor csak azokban voltam hajlandó járni.
-Mondjuk...Aki megnyeri a fogadást, az teljesít a másiknak egy teljesíthető kívánságot. Megbeszéltük?
-Aham...-feleltem, már azon tűnődve, hogy mit fogok kívánni.
     Megvettük a ruhát, majd átmentünk a cipős boltba. Nézelődtem, mert nekem kék magassarkú kellett. Aztán találtam egyet, aminek, mint később megtudtam (otthon lemértem), tizenhárom centis sarka volt. Iván közben keresgélt nekem, de megállítottam.
-Ez a tökéletes-mutattam a kezemben tartott cipőre.
-Szerintem is, de csak ha tudsz is járni benne-mosolygott rám szemtelenül.
     Bizonyításképpen felvettem a cipőt, majd körbementem vele. Nem esett nehezemre, sőt, élveztem. Megálltam Iván előtt, akinél még a tizenhárom centis sarokban is kisebb voltam (hát igen, ő és a 185 centis magassága.... pff, kicsi vagyok mellette, 170 centis létemre).
     Megvettem a cipőt, majd indultunk volna haza. Volna. Igen, elsétáltunk egy könyvesbolt előtt. Ennyi kellett nekem, muszáj volt új könyveket vennem.
-Iváááán-nyújtottam el lányosan az "á"-t.
-Jó, kapsz 20 percet. Annál többet nem birok ki könyvek közt.
-Köszi!-adtam neki egy puszit, s már az üzletben is voltam.
     Tizenöt perc múlva (megsajnáltam Ivánt, na) öt könyvel mentem ki. Elég nehéz volt vinni a ruhát is, meg a könyveket is, de szerencsémre Iván észrevette ezt. Igen, néha jó lánynak lenni. Muhahaha!
-Add a könyveket!-nézett rám, én pedig nem ellenkeztem.
-Úgy ügyelj rájuk, hogy ha valami bajuk lesz, te halott ember vagy-figyelmeztettem.
-Jó-jó-mosolygott rám.-Nem hittem volna, hogy bármire is ennyire ügyelsz, hogyha egyszer rendetlen a szobád, meg deszkázol, s nem hidegen hagy bármilyen horzsolás, meg ütés. Ja és nem nagyon izgat az sem, ha összemocskolod magad. De, mindenkinek megvan a gyenge pontja.
-Kuss legyen Arni!-tudtam, hogy idegesíti, ha a második nevét használom, ami történetesen az Arnold-Ha ezt elkotyogod Nándinak, én esküszöm, hogy megfojtlak akár egy csepp vízben is.
-Nem áll szándékomban elmondani, kivéve, ha nyomós okot adsz rá.
-Nem fogok, amúgy meg nem felejtettem el a fogadást.
-Ja, hogy az.... Na jó, mit akarsz?-nézett rám komolyan.
-Még nem tudom, meddig adsz haladékot?-kérdeztem, remélve, hogy lesz időm kitalálni valami jót.
-Estig.....éjfélig.
     Utunk további részét csendben tettük meg. Én a kívánságomon agyaltam, ő pedig nem tudom min. Mikor a házunk elé értünk, megkérdeztem, hogy bejön-e. Azt mondta, hogy persze, de előbb hazamegy s átöltözik.
Én beléptem a teljesen üres házba. Anyáék munkában (bár nem lenne muszáj, de mit várok két munkamániástól?), a tesóm pedig biztosan Ivánéknál van, vagyis pontosabban Bencénél, akivel legjobb haverok lettek. Úgy tűnik, hogy valami kapcsolat van a Tóth meg az Antal testvérek közt. Mentem, s betettem a ruhát a szekrényembe, a könyveket pedig a "kuckómba". A kuckó annyiból áll, hogy a szobám mellett van, majdnem akkora mint a szobám és mind a négy falon könyvespolcok vannak. Egészen a plafonig. Itt csakis az én könyveim vannak. Mondjuk ebben az is közrejátszik, hogy a családom többi tagja utál olvasni. A szoba közepén pedig egy asztal van, körülötte négy babzsákfotellel.

A "kuckó" egyik fala, az sem teljesen.