15.Rész

     Visszamentem a szobámba, teljesen megfeledkezve arról, hogy Iván bármelyik percben itt lehet. A kezembe vettem a jelenleg olvasott könyvem, s csak faltam a sorokat. Körülbelül tíz perce olvashattam, mikor felnéztem a könyvem lapjaiból. Iván állt az ajtómnak támaszkodva és szórakozottan figyelt engem.
-Mióta vagy itt?-néztem rá-Egyáltalán hogy jöttél be? Bezártam a bejárati ajtót.
-Igen, a csengőt meg nem hallottad meg, szóval megengedtem magamnak, hogy elkérjem a tesód kulcsát. Bár nem szívesen megyek be Bencéhez, de ezt is megkockáztattam. Amúgy meg öt perce nézlek, de jól belemerültél a....-kikapta a könyvet a kezemből, s megnézte a címét-Smaragdzöldbe. Istenem, még a neve is fura, hogy tudsz ilyesmiket olvasni?
-Kérlek szépen, ez egy csodálatos könyv. Bár csak létezne Gideon és én lehetnék Gwenn...-ábrándoztam.
-Akarom én tudni, hogy kik ők? Ne is mond, kitalálom. Gwen a főszereplő lány, Gideon pedig-itt idézőjeleket rajzolt a levegőbe- a szépfiú. Eltaláltam?
-Ja, de nyugi, nem teljesen romantikus könyv, bár nem is sok hiányzik...
-Na, erre sem voltam kíváncsi. Egyébként, eszedbe jutott a kívánságod? Még van pontosan hat órád.
-Nem, fogalmam sincs, mi legyen az, de megoldom én.
     Hirtelen ötlettől vezérelve, Iván megfogta az egyik párnám és ütni kezdett vele. Ennyi kellett és egy jó párnacsatába kezdtünk, ami igen szórakoztató volt számunkra.

     Ekkor megszólalt a csengő. Gondolkoztam, hogy ki lehet az, de rájöttem, hogy ha Ádám kulcsa Ivánnál van, akkor neki nincs mivel bejönnie. Ergo, csak ő lehet az. Rohantam is ajtót nyitni, Iván pedig jött utánam. Ajtót nyitottam, bárcsak ne tettem volna. Ő állt ott. Ő, akiről nem beszélek. Ő, akit az évek során megutáltam. Ő, teljes életnagyságban. Nem tudtam, hogy hogy reagáljak. A szavak csak úgy elhagyták a számat, nem gondolkodtam. Az egész semmilyen kapcsolatban nem állt az agyammal.
-Te meg mi a faszt keresel itt?-néztem rá és a szemeim villámokat szórtak.
-Tudtommal itt lakom, bár még nem láttam ezt a házat. De te megerősítetted a tényt. Örülök a meleg fogadtatásnak húgi. 
-Te csak ne szólíts húginak. Alex, miért vagy itt? Anglia nem elég jó neked? Vagy onnan is kitették azt a beképzelt fejedet, mert baszott nagy helyet foglalt?
-Úgy szólítlak ahogy akarlak. Hazajöttem és nem, nem rakták ki a képem. Végül pedig, a te képed nagyobb mint az enyém.
     Fújtattam egyet, majd beengedtem a három bőröndöt hurcoló Alex-et és a meghökkent Ivánra néztem. Nem tudtam, hogy magyarázzam ki ezt. Végül az igazság mellett döntöttem, mert nem tudhattam, hogy meddig marad a fiú.
-Iván, ez-mutattam Alex-re- a seggfej az ikertesóm, Alex. Angliában él, bentlakásos suliban,s művészsuliba jár. A kibaszott pofáját pedig csak nyaranta kell látnom, egyetlen hónapig. Idén szerencsére valami fesztiválon volt a hülyéje, szóval nem jött haza. De hogy most mi a fenét keres itt, azt nem tudom. Csak azt remélem, hogy minél előbb visszamegy a rohadt koleszébe, bár ahogy elnézem, minden holmiját hazahozta-mondtam ki egy szuszra.
-Na mi van Valéria, nem is beszéltél rólam a pasidnak? Nem szép dolog. Megbánod még ezt. Amúgy meg csak hogy örülj, véglegesen jöttem haza.
     Nem is foglalkoztam a megjegyzésivel, csak intettem a fejemmel Ivánnak, hogy menjünk vissza a szobámba. A lépcsőről pedig Iván visszaszólt:
-Én a legjobb barátja vagyok te idióta. Amúgy meg biztosíthatlak, hogy Valinak nincs nagy képe.
-Köszi-súgtam oda neki. Örültem, hogy megvédett. Nem is kívánhattam volna magamnak jobb barátot.
-Most muszáj felhívnom Ádámot. Bocsi.-tárcsáztam a számot.
-Haló. Mi a gond?
-Alex a gond. Itt van. Gyere haza, az ajtó nyitva van, nem zártam vissza.
-Máris ott vagyok. Remélem, hogy azért nem voltál túl szemét vele.
-Hát...De igen. Bocsi, de tudod, hogy ezt hozza ki belőlem. Gyűlölöm őt.
-Dehogy gyűlölöd, csak haragszol rám.
-Mindegy, gyere még az előtt, mielőtt hozzám jön, hogy mutassam meg a szobáját. Elegem volt belőle egy időre.
-Jó, jövök.
     Az ágyamra néztem. Nem járt jól. Teli s tele volt tollakkal, amelyek a párnákból hullottak ki. Nekiálltam takarítani, amiben Iván szó nélkül segített. Nem szóltam hozzá és ő se hozzám. Éreztem, hogy tudja, hogy
nem vagyok beszélős hangulatomban. Gondolatban nagyon hálás voltam neki, amiért nem kezdett el faggatni Alex-ről és arról, hogy voltaképpen mi is a bajom vele. Tudtam, hogy hamarosan úgyis meg fogja kérdezni, vagy legalábbis utalni fog rá, de még nem voltam kész arra, hogy elmondjam ezt neki. Ádámon kívül még senkinek sem beszéltem az egészről. A szüleink előtt pedig kénytelen vagyok jó arcot vágni az ikertesómhoz. Hiába, ha van egy kedvenc a családban, akkor a többi gyerek csak a szülők háta mögött utálhatja azt. De azért ne értsetek félre: nem vagyok féltékeny Alex-ra. Sokkal de sokkal komolyabb a dolog, legalábbis az én szemszögemből. Ádám azt mondja, hogy meg kéne bocsájtanom neki, de nem tudok, egyszerűen nem megy. 
-Hé!-lépett be a szobába Ádám-Ugye jól vagy? Csak szólok, hogy Alex a szobájában van, nem fog zavarni téged. Én még mindig azt mondom, hogy lépj túl az ügyön, nem akkora tragédia. Csak tájékoztatni akartalak.
-Köszi-néztem a bátyámra-Nem, nem vagyok jól és számomra igenis tragédia volt.
-Iván!-nézett rá Ádám-Most nem rám van szüksége. Itt maradnál éjjelre?-majd látva Iván elgondolkodott képét, hozzátette-Anyáék éjjel egykor jönnek haza, egyenesen mennek lefeküdni és reggel hatkor elmennek. Nem fognak meglátni, nem érdekli, hogy mi van velünk, csak Alexhez fognak bemenni reggel. 
-Jó, maradok, ha a nagyi belegyezik, ami nem lesz nehéz. 
-Ügyelj a húgomra! Egy igaz barátra van most szüksége, legyél az.
-Hahó, én is itt vagyok!
-Ja, tényleg, bocsi.... Na mindegy, tíz óra, jó éjt!
-Jó éjt!-mondtuk egyszerre Ivánnal.
     Iván öt perc alatt lerendezte az ügyet a nagyijával, anélkül, hogy bármit szólt volna az ikertestvéremről. Azt hiszem, hogy a néni kedvel engem és úgy tűnik, hogy Iván csak annyit kellet mondjon rólam, hogy nem vagyok túl jól. Meg a nagyija aggódását megelőzve hozzátegye, hogy csak lelkileg nem vagyok jól és meg is engedte neki, hogy nálam maradjon. Örültem, hogy ott van. Persze egyből felajánlotta, hogy a földön alszik, amire én közöltem vele, hogy meg van húzatva és betessékeltem magam mellé. Átölelt és éjfélkor megszólalt:
-Mi a kívánságod?
-Az, hogy holnap kívánj te valamit, mert megérdemled-nem válaszolt, csak még jobban átölelt, nekem meg mosolyra húzódott a szám.