37.Rész

     Karácsony estéjének reggelén úgy ébredtem, hogy semmi, de abszolút semmi életkedvem nem volt. Ez a nap (és a következő kettő) sosem volt valami nagy ünnep számomra. Úgy álltam, hogy lemegyek, kisegítem Alexet és Ádámot a fa díszítésével, majd visszamegyek és bezárkózom a szobámba addig, míg vége lesz az egész őrületnek. Viszont nem épp minden alakult úgy, ahogy én elterveztem. Amint a nappali közelébe értem, az fogadott, hogy a bátyáim veszekednek. Ez még nem is lenne gond, viszont a téma én voltam, amit egyáltalán nem akartam. Hogy újabban miért én vagyok minden egyes veszekedés fő alanya? Nemrégiben hallottam azt is, amint Anna veszekszik Ivánnal, miszerint a srác túl sok időt tölt velem. Ha tudna arról a csókról! Én azt hiszem, hogy halott ember lennék. Úgy döntöttem hogy inkább nem is megyek be, hanem kihallgatom, hogy mégis miről folyik a vita.
-Neked tényleg nem tűnik fel, hogy Valériát bántja, hogy hozzá sem szólsz?! Komolyan ennyire hülye vagy?! Nem tudom, hogy mit csináltál, de az egyszer biztos, hogy ő nem fog magától lépni feléd és megbocsájtani. Ezért tenned is kéne valamit!
-Beszél itt a kis szent! Azt hiszed, hogy te jobb vagy nálam? Hány évig nem beszéltetek? Három, négy?! Az meg csakis a te hibád volt. Mert meg kellett tenned. Meg kellett szegned az ígéretedet! Mit is mondtál neki, mielőtt elmentél? Véletlenül nem azt, hogy ő marad örök életedben a legeslegjobb barátod? Miért mondtad? Csak nem azért, hogy fél év múltán Denisről kezdjél áradozni, aki a világ legjobb barátja?! Úgyhogy nézz magadba öcsi, mielőtt engem szeretnél kioktatni... Nem én vagyok itt a világ legrosszabb embere.
-Gratulálok Ádám, de tényleg!-léptem be tapsolva-Gondolom minden egyes titkomat így mondod el az embereknek. Nem igaz?
-Most komolyan Valéria, kinézed belőlem?-vonta fel a szemöldökét.-Tudod jól, hogy senkinek sem mondanám el egy titkodat sem.
-Akkor ez meg mi volt? Na meg aztán én honnan kéne tudjam, hogy miket osztasz meg az új kis barátnőcskéddel?! Tudod mit, elhúzok én innen a picsába, valahova, ahol legalább nem hazudnak a pofámba.-ezzel a mondattal ki is léptem a bejárati ajtón, persze csak miután elvettem a kabátom.
     Jó pár utcányit sétáltam cél nélkül, nem is érdekelt nagyon, hogy hová megyek, de este felé elkezdtem fázni. Elővettem a mobilom, majd megnéztem, hogy kihez is mehetnék. Gondolkodás nélkül tárcsáztam a számot.
-Szia Valéria!-szólt bele a telefonba.-Boldog Karácsonyt, vagy valami olyasmit..-gondolkodott, hogy beleszámít-e az ünnepbe a 24.-e
-Köszi, neked is! Lenne egy kérdésem...
-Csak nyugodtan. Hallgatlak.-bátorított, hogy folytassam.
-Öhm...Arról lenne szó, hogy...esetleg....mindegy, felejtsd el.-lemondtam róla, hogy feltegyem a rettegett kérdést.
-Hé! Nem hagyom ezt annyiba-mondta teljesen komolyan-Mond el amit akarsz!
-Nem számít, nem kérhetem ezt tőled, túl nagy dolog...
-Valéria! Tudom, hogy van valami és ne is próbálj úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha nem mondod el, akkor megkereslek, bár fogadni merek, hogy nem otthon vagy.
-Mégis hol lennék máshol?!-kérdeztem döbbenten.
-Kint vagy valahol, mert kocsik mennek el melletted és emberek járnak körülötted. Nem vagyok hülye, felfigyelek arra, hogyha a mobilon keresztül más hangokat is hallok a tiéden kívül. Tehát mond, amit akartál.
-Oké. De biztos vagy benne?
-Valéria!-szólt rám.
-Jó-jó. Szóval..akkor...légyszi aludhatnák ma nálatok? Nagyon jót fogna és nem tudom, hogy kihez máshoz fordulhatnék.
-Na jól figyelj ide te lökött! Persze, hogy itt aludhatsz, nem értem, hogy miért agyaltál ezen ennyire.
-Hát tudod...úgy éreztem, hogy nem fordulhatok hozzád ezzel, mert végül is ott van a barátnőd, meg minden.
-Azt hiszed, hogy ő fontosabb nálad? Ha igen, akkor tényleg szőkébb vagy, mint amilyennek megismertelek.
-Oké és köszi. Akkor nemsokára találkozunk nálatok.
     Elmentem a házig, majd tétován becsöngettem. Még mindig nem voltam biztos a dologban. Mégis megtettem. Minden erőmet összeszedtem és megtettem. Mosolyogva nyitott ajtót, majd szívélyesen betessékelt.