35.Rész

     A suli utolsó előtti napján nem történt semmi említésre méltó. Laza órák voltak és semmit nem csináltunk. Viszont mikor hazaértem, annál nagyobb meglepetés ért. A szüleim otthon voltak és RÁM vártak. RÁM! Még csak meg sem kérdezték, hogy Alex hol van. A fejére állt a világ, vagy mi van? A felől érdeklődtek, hogy hogy vagyok. Még mindig elkerekedett szemmel néztem rájuk, de válaszoltam, hogy jól.
-Hallottuk, hogy mióta itt vagyunk, egyszer elájultál. Biztos, hogy jól vagy?
-Valójába kétszer, de mindegy, úgysem hiszem, hogy érdekel titeket. Hogyhogy nem a kis Alexetek felől érdeklődtök?-kérdeztem olyan gúnnyal a hangomba, amennyire lehetett.
-Tudod, az igazgató kérdezte, hogy lennél-e az egyik cserediák Magyarba.-Szóval nem is próbálnak köntörfalazni, belátják, hogy sosem érdekeltem őket.-Persze, mi azt mondtuk, hogy rendben, de a te beleegyezésed is kell. Szerintünk jót tesz egy kis változás az életedben. Ketten mennétek, te és egy fiú.
-Ki lenne az a fiú?-kérdeztem, miközben hidegen hagyott az egész.
-Az igazgató fia, valami Edgár, vagy ki.
-Eduárd, de mindegy-legyintettem.
      Meglepődtem ezen. Pont egy ilyen idiótát engednek el a suli nevében? De végül is befolyása van, ha már az igazgató fia. Meg a fejét is bírom, szóval nincs gáz. Úgy döntöttem, hogy beleegyezek, mert mért ne?Most komolyan! Egy ideig megszabadulok ettől a nyomasztó helyzettől. Ki ne örülne neki?
-Jó, persze-mondtam apuméknak.-Mikor, illetve meddig tart?
-Egy hónapig, vagyis a vakáció végétől a félév végéig.
-Oké, de mégis miért pont engem választottak?
-Mert azt mondják, hogy mintadiák vagy és te nem hoznál szégyent a sulira.
-Aham...Én mentem a parkba, majd jövök.
     Nem kérezkedtem el, minek? Máskor sem érdekli őket, hogy ha elmegyek. Most miért lenne másképp? Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem, s át kellett gondolnom, hogy mibe is egyeztem bele. Magyarba utazom az ünnepek után. Egyetlen embert fogok ismerni, akit eléggé bírok. Egy hónapig pedig elszabadulok az itteni gondjaimtól. Tökéletes.
     Amint sétáltam, észrevettem valamit. Egy lány ült az egyik padon (jújj, csak aztán fel ne fázzon). Rázkódó vállából ítélve sírt. Valahogy ismerős volt, bár az arcát nem láttam. Úgy döntöttem, hogy odamegyek.
-Hé, jól vagy?-felnézett. Úristen ez Flóra! És normális ruhák vannak rajta!
-Ne-e-e-em-szipogta.-De mit érdekel téged?
-Figyi! Attól még, hogy szemét vagy velem, én nem feltétlenül vagyok az. Semmi bajom nincs veled, azon kívül, hogy Anna egyik barátnője vagy. Megjegyzem, fogalmam sincs, hogy bírjátok őt. Mindegy. Szóval most szépen felállsz onnan, mert felfázol, s odamegyünk hozzátok. Elmondod, mi bajod. Oké?
-Oké.-Mondta kissé bizonytalanul.
     Elmentünk hozzájuk, ahol Flóra nagy mázliára senki nem volt. Felmentünk a szobájába. Hatalmas
volt, viszont mégsem olyan, amire számítottam. A falak kellemesen krémszínűek, az ágynemű csíkos és színes.  Nem ez volt a meglepő. Volt pár polc tele fociérmekkel meg kupákkal. Focilabdából is volt pár darab össze-vissza a szobában. A falról pedig egy kék színű focizó lány alakja nézett le ránk.
-Hű!-csúszott ki a számon.
-Nem erre számítottál mi? A suli egyik legnagyobb ribancának tartott lánynak nem épp ilyen szobát képzelnek el az emberek.
-Hát nem épp. Viszont senki sem tart...
-Ne, ne hazudj!-vágott köbe-Tudom, mit mondanak rólam a hátam mögött. Viszont nem épp az vagyok, akinek hisznek az emberek. Csak megváltoztam, mert így legalább nem rekesztenek ki annyira, mint régen.
-S Annáék mit szólnak a kupáidhoz?
-Nem tudják-vont vállat.-Senki nem jön ide, mert be vannak szarva apától.
-Értem. Na, akkor mesélj!
-Mint mondanék? Azt, hogy egy hiszékeny idióta vagyok? Hogy a pasim szétcsal a hátam mögött? Esetleg azt, hogy még mindig nem szakítottam vele, mert félek attól, hogy abban az estben én lennék az egyetlen szingli a csapatból? Vagy esetleg azt, hogy Krisszel az osztályomból nem jövök ki sehogy. Pedig én szeretem őt!
-Uh....ez kemény! Te meg, most őszinte leszek, egy idióta vagy! Már rég szakítanod kellet volna vele, mellesleg, ha Annáék tényleg ilyenek, akkor hagyd őket a picsába! Nem éri meg.
-Nem lehet, nincsenek más barátaim, s abból meg nem kérek, ami I-IV osztályban volt...
-Itt vagyok én, én leszek a barátod.-öleltem meg-Szerintem a plázacica máz mögött egy rendes és kedves lány rejtőzik. Tedd meg, hagyd ott őket!
-Jó-mosolyodott el-Felhívom Márkot.
-Ugye nem az a Márk, mármint a tesód barátja?
-De. Ismered?-bólintottam-Hát nem egy idióta?
     Miután Flóra egy veszekedést követően, végre lezárta Márkkal a kapcsolatát, rám tért.
-Elmész?-tudtam mire gondol.
-Igen, ez a legjobb választás. Összejöttek mostanában a dolgok, egy kis lazítás jót fog majd.
-Iván és Anna a baj?-mosolygott együtt érzően.
-Igen, ennyire látszik?
-Ja. Szerintem mindenki tudja. Vagyis csak majdnem mindenki. Aki megfigyelte valaha, hogy hogy viselkedsz vele. Bár ha jól értettem, akkor Ivánnak fogalma sincs semmiről.
-Hogy érted ezt?
-Hát, hogy is mondjam? Anna megkérdezte tőle, hogy miért lógsz mindig rajta, talán szerelmes vagy belé. Erre meg ő azt mondta, hogy nem, csak a legjobb barátja vagy. Egyszóval Iván vak, pedig egyébként okos srác.
-Nem lehet, hogy most Anna miatt rájött?
-Nem hiszem. Vagyis nem tudom, de...Végül is nem mindegy? Addig nem érsz semmit egyikkel sem, míg Annával van. Pedig szerintem te jobban találsz hozzá, mint Anna.
-Ez igaz, egyébként köszi, sokat jelent ez nekem.
-Tudom. Jujj, erre nem is gondoltam: nem lesz bajod? Tudod, az ájulások...
-Remélem nem, de majd meglátjuk. Végül is ott is lesznek kórházak.-aggódva nézett rám.-Nyugi Flóra, minden rendben lesz. Köszi, hogy aggódsz értem.
     Zaj hallatszott. Felfigyeltünk rá. Valaki a lépcsőn járkált. Majd hallatszott a szemben lévő ajtó nyílása és csukódása. Később egy éles kiáltás következett:
-Flóra!- s már az ajtónál dörömböltek-Ne nyúld le a cuccaimat!
-Mi kéne?-ordította vissza Flóra.-Gyere s vedd el.
-Például a laptopom... Ó szia Valéria. Jó helyen jársz? Úgy értem, most tényleg azzal beszélgetsz, akit pár hónapja leplázapicsáztál?
-Akkor még nem ismertem igazán-mosolyogtam Flórára.-Na, akkor megyünk Magyarba?
-Megyünk.-válaszolta Edu.