Megkértem az igazgatót, hogy egy napot igazoljon nekem. Nem azért, mert rosszul voltam, hanem csak egyszerűen azért, mert elterjedt a hír, hogy elájultam. Tudtam, hogy Sárlott és a többiek rögtön faggatni fognak, ahogy elérnek. Nem volt kedvem rájuk. Na meg mesélni sem akartam.
Kedden folytonosan szólt a csengő. Ádám mindenkit elküldött. Megmondta, hogy most nem akarok beszéli velük. Alexnek pedig a lelkére kötöttem, hogy halott ember, ha el mer árulni nekik valamit. Az egész napomat magányosan töltöttem, a telefonom, egy fülhallgató és egy könyv társaságában. Eleinte félpercenkét megszólalt a telefonom, de később repülő üzemmódba helyeztem. Már Facebook-ra sem mentem fel, mert ott is elhalmoztak aggódó üzenetekkel és "Jobbulást! :)" postokkal. Kinek van kedve ilyesmire? Engem egyenesen taszítanak az ilyenek.
Szerdán mentem suliba, de senkihez sem szóltam, csak zenét hallgattam és olvastam. Hiába szálltak meg mint a legyek, akkor sem válaszoltam a kérdéseikre. A rossz kedvem Alexre is kihatott. Mindig is volt valami érzelmi kapcsolat köztünk. Nem tudtunk boldogok lenni, ha a másik szomorú. Ő is csak ült és bámult ki a fejéből. Ez ment akkor is, mikor meghallottam egy hangot, amely ismerős volt, de nem hallottam sokszor. ezzel ellentétben rögtön felismertem. Edu. A szívem nagyot dobbant. Azt hiszem ki is hagyott pár ütemet.
-Valéria!-rögtön felkaptam a fejem és kivettem a fülhallgatót.-Ma kéne tarts órát. Gondolod képes vagy rá?
Nem szólaltam meg. Meg tudtam volna, de egész nap szótlan voltam. Nem hallathattam a hangom akkor sem. Komolyan nézett rám, majd megszólalt:
-Hánykor lenne jó?-nem válaszoltam-A francba is! Szólalj meg, vagy hívom az apámat.
-Azt ne!-hagyta el a számat-Ötkor. Nálatok. És igen, képes vagyok rá, nem a világ vége volt. Csak egy ájulás.
-Jó,akkor ezt is megbeszéltük-távozott.
Hallottam, ahogy a lányok összesúgnak, hogy milyen jó pasi. Hallottam Annát, amint azt mondja "már a diri fiát is felszedte a kis ribanc?". És ami legjobban meglepett, hallottam Iván hangját, amint ezt mondja Nándinak: "Igen, neki válaszolj csak. Ő legyen boldog. Szard csak le, hogy a legjobb barátod meghal az aggodalomban. Válaszolj csak a kis "pasidnak".". De még jobban meglepett a saját reakcióm. Távolról hallottam magam, amint ezt ordítom neki: "Milyen legjobb barát? Nem vagy te, csak egy SENKI. Aki hagyja, hogy a mosdóba rohadjak meg, mikor támogatásra lenne szükségem. Hibáztam, mikor megbíztam benned. Mikor megbíztam bármelyikőtökben is. Tudnom kellett volna: nekem sosem voltak igazi barátaim. Logikus kellett volna legyen, hogy most sem lesznek. De én az első emberben megbíztam, aki hozzám szólt. Ő pedig nem a "pasim". Csak őszintén, most már jobban érdekel, mint bármelyikőtök is ebből a teremből. Ő legalább ér valamit: tizes magaviselettel végezhetek. Ez többet ér, mint ti összesen." Újra kirohantam a teremből, de most nem a mosdóba. Most nem is fuldokoltam a könnyeimbe. Csak dühös voltam.
Az irányt az igazgatói irodába vettem. Elmagyaráztam mindent a dirinek, majd tudván, hogy igazolva lesznek a hiányzott óráim, haza mentem. Nem volt kedvem semmire, így csak hátradőltem az ágyon és a plafont bámultam.
Fél ötkor elindultam Eduhoz. Tudtam, hogy mivel kezdem az órát és felkészülve lelkileg, hogy most nem ájulhatok el. Benyitottam a szobájába, majd a világ legszebb barna szemeibe nézve, elkezdtem.
-Esküszöm, hogy fél év alatt bepótolod a tavalyi anyagot és megtanulod az idéni, teljes évi anyagot. Cserébe kérek valamit.
-Igen?
-Szüneteken lóghassak veled, meg a haverjaiddal.
-Rendben-felelte.-Egy feltétellel: elmondod, hogy miért. Nem adom tovább.
-Összevesztem az összes barátommal. Nem lóghatok a tesómékkal, mert akkor a volt barátaim szánalmasnak gondolnak majd. Az évfolyamtársaim mind hisztis plázapicsák. Másokat meg nem ismerek innen.
-Jó. Megegyeztünk. Üdv a baráti körömbe. Amúgy meg a tesómat is elemezted...-kezdtem megijedni. El is felejtette, hogy ő is köztük van. A francba!-De tökre igazad volt, szóval nincs semmi bajom vele.
-Akkor, kezdhetem az órát? Hol maradtál el?
-Persze. Öööö.....Kilencedikben. Az első leckénél-röhögte el magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése