23.Rész

    Amilyen vidáman léptem be a házba, olyan hamar le is fagyott a mosoly az arcomról. Mit keresnek ezek itt? Semmi kedvem arra, hogy elbasszák a kedvem. Amúgy meg közük sincs hozzám. Ha velem akarnak beszélni, akkor csak nyugodtan, azon kívül, hogy meg nem hallgatom őket. Talán az utóbbi időben én sem voltam egy mintagyerek, de messze közelebb álltam hozzá, mint ők ketten.
-Mit akartok?-néztem rájuk halál-komolyan.
-Azt, hogy gyere haza.
-Nem, nem megyek sehová. Még egy darabig nem. Semmi kedvem a ti pöcs fejeteket bámulni. Itt legalább jól érzem magam.
-Márpedig kisasszony-emelte fel a hangját Ádám-igenis hazajössz. Nem tűrök ellentmondást. Gyere, indulunk.
-Nem, Ádám, nem.-szólalt meg Áki.-Nem hagyom, hogy elvidd innen. Főleg nem azok után amit a fejéhez vágtál. Cseszd meg, mi bajod van Valériával? Ő semmit sem tett.
-Miről van szó?-szállt be a vitába Alex is.
-Arról Alex, hogy a kedves bátyád azt mondta a húgodnak, hogy elbaszta az életét a betegségével. Miközben Valéria csak annyit tett, hogy megszületett. Ő sosem kérte, hogy bárki is felügyeljen rá. Megoldotta volna egyedül is.
-Erről én miért nem tudok?-nézett kérdőn Ádámra, aki csak megrázta a fejét.
-Nyugi Alex, nem ez az egyetlen, amit nem tudsz a drága bátyánkról. De mindegy is, nem én leszek a beköpő. Elegem van már abból, hogy mindenki engem könyvel el a rossz kislánynak, csak azért, mert őszinte vagyok és nem félek elmondani a véleményemet.
-Ez viszont nem változtat semmit. Úgy is haza kell gyere. Nem hiszem, hogy még belefér pár lógás a mappádba. Még akkor sem, ha Edun keresztül nyalod a diri seggét.
     Idegesen néztem rá. Még hogy nyalom a diri seggét! Mi a franc ütött Ádámba? Mindig ő volt az, aki tartotta a lelket mindenkiben, aki mindenkit próbált jóra téríteni. Hová lett az az Ádám, akit én ismertem? Ebből az Ádámból nem kérek, köszönöm szépen. Megvagyok én nélküle is. Mindig is jó voltam abban, hogy egyedül boldoguljak. Ezt már akkor megtanultam, mikor a Kriszékkel szomszédos házban laktunk. Itt sem voltak barátaim. Össze voltam veszve Alexel meg Ádámmal is, Áki meg Krisz valamilyen táborban voltak. Mit mondhatnék? Képes voltam egyedül boldogulni egész nyáron. Megoldottam a vásárlást. Megszereztem ami kellett. Pénzem bőven volt, hisz anyámék mindig is ezzel akarták pótolni azt, hogy nincsenek velünk. Nem panaszkodhatok, hogy nincs pénzem, mert van bőven, de sosem hencegtem vele. Megtanultam úgy élni, hogy ha már szeretnek, akkor ne a pénzemé szeressenek. Mégsem akartam elköltözni innen sosem! Hogy is akartam volna, mikor itt voltak nekem az ikrek, meg Tamásék? Az ikrek barátai pedig mindig kedvesek voltak velem. Most már csak szarabb életem van.
     Elmerültem a gondolataimban. Csak arra eszméltem fel, hogy Áki beszél. Tetszett amit mondott:
-Rendben. Tegyük fel, hogy hazamegy. De végül is, ahogy látom, te nem fogsz jobb dolgokat mondani neki. Összeveszett a barátaival. Akkor meg ki védi meg. Mondjuk ez könnyen megoldható lenne, ha....
-Ha mi?
-Ha én is jönnék veletek. Egyerű lenne. Anya és apa biztosan megengednék, a szüleitek meg nem hiszem, hogy tiltakoznának. Ezzel pedig mindent megoldanánk egyszerre. Valéria is hazamenne, lenne támasza és mellesleg nem lenne egyedül, ha esetleg megint elájulna. Megegyeztünk?
-Meg-válaszoltuk egyszerre hárman is.
     Miután mindent elintéztünk Andiékkal meg az én szüleimmel is, négyesben indultunk haza. Alex meg Ádám mentek elől, Ádám idegbeteg képpel, Alex pedig közömbösen. Mi ketten pedig hátul mentünk, jókat röhögve és jól szórakozva.