28.Rész

     Kedves olvasók! Tudom, tudom, nem volt rész vasárnap, de jó magyarázatom van. Most, hogy  megtudjátok, mennyire szőke (kívülről is, belülről is) bloggerinátok van, remélem, nem pártoltok el tőlem... Azért nem volt rész, mert "okos" vagyok és vasárnap csak elmentettem a részt, de nem tettem közzé. Most biztosan azt kérdezitek, de hát akkor tegnap meg mért nem? Azért kedveseim, mert tegnap nem voltam fent bloggeren. Bocsánatot kérek a hülyeségemért. Ma nem lesz kövi rész, mert sok a tanulnivaló, de holnap friss írásommal köszöntelek benneteket! Jó olvasást! xoxo IL
     Szombat, az esküvő napja...hát mit is fűzhetnék hozzá? Eseménydús volt, az biztos. Khm...ténylegesen minden a feje tetejére állt. Hogy jó vagy rossz értelembe, azt még én sem tudom eldönteni. Ha most megkérdezné valaki, hogy láttam-e értelmét abban a percben, akkor azt felelném, hogy egyáltalán nem. Azonban, most, így mindennek a végén, kezd értelmet nyerni.
     Reggeltől elkezdtem készülődni. Erre sem volt még példa, de megtörtént. Körmöt festettem (!), sminkeltem (!!), két órán át próbálgattam, hogy milyen hajat csináljak magamnak, mert nem volt kedvem fodrászhoz menni. Mikor este hat volt, már csak az utolsó simításokat végeztem. Tíz perc múlva indultunk is. Mivel Ivánt kértem meg, hogy legyen a párom, ezért őt is felvettük. Mikor kilépett a kapujukon, elakadt a lélegzetem. Istenem! Hogy nézhet ki valaki ilyen jól kosztümben (nem, ezt akkor sem szabad. Nem szeretheted őt!)?! A sötét-barna haja most is a szemébe lógott. Az elegáns öltözet mellé tökéletesen társította a laza mozdulatait, a nyakkendő pedig...nem hittem volna, hogy valaha látni fogom rajta. A zöld szemei most is megadták a menő kinézetének a lényegét. Hát igen Valéria, gratulálok, sikeresen belezúgtál! Hogy minek is létezik ez az érzés? Őszintén, elegem van belőle! Ha legalább olyanra találna, akinél van is esélye az embernek, de nem, ő okosabb (remélem érezhető az irónia)!
     Iván beült mellém. Most biztosan azt kérdezitek, hogy mégis hogy fértünk el az öt személyes kocsiban. Erre nagyon is egyszerű a válsz: anyum nem jött velünk, mivel közbejött egy "nagyon fontos" ügy a munkahelyén. Igen, mint mindig...
     Ahogy megérkeztünk a templomhoz, mi Ivánnal és Alexel a menyasszonyhoz mentünk. Hogy miért nem Ádámot választottam, mikor őt nem rakták be koszorúsnak? Hát ez egyszerű, Ádám nem nagyon bírja Blankát, akinek az esküvője volt. Két-két puszival köszöntöttem az ikreket is. Áki pénteken reggel ment haza, mert így, hogy nagyjából rendbe jött minden az életemben, már nem látta szükségét a minden perces támogatásnak. Kriszt pedig azóta nem láttam, hogy náluk voltam. A másik három lány unokatestvéremnek is köszöntem, akik az ikrek és Alex párjai lesznek. Őket nem nagyon komálom. Nem mondom, nem utálom őket, csak nem passzol az ízlésünk. Egyáltalán.
-Blanka!-nyomtam két puszit az ő arcára is-Ő Iván, a legjobb barátom, ő lesz a párom-még a legjobb barát kifejezés kiejtése is nehezemre esett.
-Rendben! Örülök, hogy találtál valakit. Iván, jó, hogy megismerhettelek. Valéria, nem hittem volna, hogy ruhában látlak téged valaha! A magassarkú oké, abban nem egyszer láttalak, de ruhát azóta nem hordtál, mióta bele tudtál szólni abba, hogy mit adjanak rád!
-Tudom. Gyönyörű vagy!
-Blanka...Ugye tegezhetlek?-Blanka bólintott-Hogy érted azt, hogy láttad Valit magassarkúban?
-Te nem tudsz róla?-a francba! El fogja mondani neki!-Valéri körül-belül egy évig nem is hordott egyebet, csak ha nagyom muszáj volt.
-S te így fogadtál velem?-hitetlenkedett Iván-Mocsok vagy!
-Tudom, de nem kérdezted-mosolyodtam el-Máskülönben átruháztam rád a nyereményt, tehát kuss.
-Miről van szó?-érdeklődött Blanka is.
-Egy fogadásról, hogy tudok-e menni magassarkúba.
-Ez tényleg szemét volt...-igen, nehogy már az én pártomat fogná.
     Ekkor megszólalt az orgona. Elől mentünk mi. Sorban: Alex és Timi, Krisz és Amanda, Áki és Judit, végül pedig én és Iván. Felálltunk az oltár két felére, s végignéztük, amint Blanka bejön, s míg átadják a vőlegényének, Andrásnak. Az esemény nagyon szép és szívhez szóló volt, még számomra is. Én pedig cam* (*nagyjából) fiús lány vagyok. Eldöntöttem, hogy nekem is lesz esküvőm, persze nem most, hanem majd, egyszer...egy különleges személlyel. Csak nézetem, ahogy ragyog Blanka arca a boldogságtól, Adrásé pedig a büszkeségtől. Ők voltak a legaranyosabb pár, akiket valaha is láttam.